Nyitva: H-Cs: 8:00-20:00, P: 8:00-19:00, Szo: változó
Keresés

Vélemények Dr. Bévárdi Réka fogorvosról

„Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy fogorvosról fogok pozitív véleményt írni, mivel eddig csak negatív élményeim voltak máshol. Itt viszont nagyon kedvesek, korrektek, és profik! Név szerint Dr Bévárdi Rékánál voltam, Ő is és az asszisztense is rendkívül türelmesek, kedvesek, a doktornőt pedig egy szóval tudnám leginkább jellemezni? PROFI – így, csupa nagybetűvel!”
Nagy László

„Nagyon elégedett voltam az egész kezeléssel. Szerintem Bévárdi Réka a rendelő kincse, nagyon kedves, közvetlen. A kezelések alatt végig, folyamatosan tájékoztatott, hogy mi történik éppen a számban 🙂  Jó, hogy nem úgy ül ott az ember, mint egy darab fa, aki fölött a doktor és az asszisztens úgy beszélgetnek, mintha ott se lenne.

Ráadásul Réka nem enged ki a keze alól félmunkát, az én fogsoromat is 3-szor próbáltuk be, mire felragasztották, mert a szín nem akart stimmelni. Emlékszem, hogy a második alkalommal én már majdnem hajlottam rá, hogy legyen olyan, de szinte ő beszélt rá, ha mégsem érzem tökéletesnek, inkább küldjük vissza a fogtechnikára. Szóval lelkiismeretes, nem lehet azt mondani, hogy gyorsan összedobja, aztán jöhet futószalagon a következő beteg. Egyébként Timi, az asszisztense is nagyon kedves volt végig. Nem tudom, a többi doktor milyen, de ha újra fogorvoshoz kéne mennem, csak Rékát választanám, és őt mindenképp szeretettel ajánlom bárkinek.” 
T. Boglárka

„Professzionális csapat, nagyon ügyfélközpontű rendelő. Bévárdi Doktornő fantasztikus!
Monika Trew

„A rendelő tiszta, barátságos, a recepciósok nagyon kedvesek. Réka doktornő érti a dolgát, és ezen felül mindig barátságos, nagyon jól oldja a félelmet. Ugyanezt tudom elmondani az asszisztensekről is. Bátran ajánlom bárkinek!”
Filó Adrienn

„Nagyon sok Dr. Bévárdit kívánok Önöknek! Kedves, jó szakember, gyors, pontos, alapos. Már évek óta járok Önökhöz és a technikusokat is szeretném megdicsérni. Nekem pótlásokat, férjemnek teljes protézist készítettek. Mindegyikünknek az arcához illő minden fog. Ők is dicséretet érdemelnek. Lakókörnyezetemben mindenkinek ajánlom Önöket! Csak így tovább. Maradok továbbra is hívük:
Szalontai Tiborné

„Tökéletesen meg vagyok elégedve az eredménnyel, pont ilyet szerettem volna! Bévárdi Réka doktornő szuper, gyors, precíz és törődő! Mindenkinek csak ajánlom!”
Papp Anita

„Korrekt, gyors ellátás. Bévárdi doktornő és asszisztense kedvesek, megnyugtatóak, precízek.” Bayerné Erika

„Köszönöm Bencsik Annának, hogy személyesen és telefonon is kedvesen és segítőkészen fogadott mindig! A legjobb recepciós!
Köszönettel és elismeréssel tartozom Dr. Bévárdi Rékának,Sárközi ZitánakZsolnai Évának, hogy egy újabb mosollyal bearanyozták az életemet: rendkívüli kedvességükkel, precíz munkájukkal és magas szaktudásukkal! Közeljövőben találkozunk és ajánlani fogom Őket!”
Köszönettel: Farkas Karolina

Réka doktornő és asszisztense profi hozzáállással dolgoznak, mindenkinek csak ajánlani tudom!”
Mészáros Ákos

Réka doktornő annyira profi és kedves, hogy az sem érdekelt volna, ha az összes fogamat kihúzza.”
Mészáros Ákos

„Réka kedves, mosolygós, türelmes fogorvos. Nála végre nem féltem :)” ​
Kálmán

„Drága Fogtündér! Köszönöm, hogy Dr. Bévárdi Réka doktornő segítsége által véded a fogaim épségét!”
B. Ádám

„Nagyon szeretek ide járni. Mindig minden orvosi vizsgálatra idegesen megyek, ez az első hely ahova jó kedvvel indulok el. Bévárdi Dr nő pedig egy angyal????????????”

„Kedves Dr. Bévárdi Réka! Köszönjük a fájdalommentes fogászati kezelést.”
Varga család

„Kedves Réka és Enikő! Ezúton is szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen szakszerűen megjavítottátok a fogaimat, amik a lustaságom miatt eléggé el voltak hanyagolva… A fájdalommentes beavatkozáson túl, ami számomra nagyon fontos volt (és ezért legalább annyira szívesen jöttem ide, mint a rendelő tisztasága és a számomra modern eszközök miatt) az emberi hozzá(m)állás volt. A két hölgynek még akkor is volt hozzám 1-2 jó szava, amikor már látszólag s testileg-lelkileg eléggé el voltak kenődve a kezelés során. Örülök, hogy mindazt a sok jót, amit az Egressy Dental-ról hallottam, személyesen is megtapasztalhattam. Találkozunk fél év múlva!”
J.N.

„Maximálisan elégedett vagyok a szolgáltatás minőségével. Réka doktornő nagyon precíz, végtelenül türelmes és mindig kedves.”
Bakos Attila

„Teljesen elégedett vagyok a kezeléssel, Bévárdi doktornő nagyon kedves, és nagyon jó munkát végzett!”
Bokk Gábor

„Dr. Bévárdi Réka szuper fogorvos! :)”
Vári Barbi

„Köszönöm Bévárdi doktornőnek és Enikőnek a hihetetlen kedvességét, és kiváló munkáját, és csupa nagybetűvel KÖSZÖNÖM Csillának a fogtechnikáról a türelmét, és a csodálatosan gyönyörű fogakat. ”
Bíró Krisztina

„Köszönjük szépen kisfiúnk, Ádám nevében is Réka doktornő segítségét. Külön a mérhetetlen türelmét, kedvességét. Még nem találkoztam ennyire emberséges, empatikus orvossal, aki a mi nagyon megijedt, érzékeny (na jó, picit hisztis) gyermekünk esetében azt is elérte, hogy a 3. kezelésre Ádám már egyetlen könnycsepp nélkül ült a székbe.

Azt hiszem, a magas színvonalú orvosi kezelésen kívül (amit a doktornő biztosít) hihetetlen fontos az „emberi oldal” is, ami a bizalmat kiépíti a páciens és az orvos között. Lehet ezt így is! Köszönjük még egyszer doktornő! Külön köszönet az asszisztenseknek is, tündériek voltak mindig, s egyáltalán mindenki, akivel találkoztunk az Egressy Dental-ban! ”
Németh-Helmeci Andrea

„Dr. Bévárdi Réka doktornő hihetetlenül jól csinálja a munkáját, még a szurit is (amitől mi betegek aztán mindannyian irtózunk!!) mérnöki pontossággal és fájdalom mentesen adja be… Hát nem is tudom, talán nem sértődik meg kedves Doktornő, ha egyszerűen „Fogtündérnek” nevezem…”
Tóbiás Kázmér

„Korábbi rossz tapasztalataim miatt első alkalommal félve léptem be a rendelőbe, de Dr. Bévárdi Rékának és asszisztensének köszönhetően megtapasztaltam a fájdalommentes, korrekt és precíz kezelést. Csak ajánlani tudom őket!”
Szabó Ágnes

„Köszönöm a fogtündéreknek, Rékának és Timinek!”
Siraky Zoltán

„Elmondhatatlanul szeretem a rendelőt, a legnagyobb köszönettel tartozom Dr. Bévárdi Rékának és asszisztensének Enikőnek.”
Pálfi Adrienn

„Többször jártam már a rendelőben,a Bévárdi Réka doktornő kezelt. Nagyon megnyugtató a kisugárzása, és jó a szakmai felkészültsége, ami rengeteget jelent számomra. Lassan megint kell mennem hozzá, azért egy is izgalom mindig van bennem, de ahogy beszélgetünk az kezd oldódni. Bármit kérdezhetek,mindent elmond előre, és megbeszéljük közösen.

Kellemes a hely, mindenki barátságos, és szolgálatkész. Az egész orvos gárdának kívánok minden jót, és jó egészséget, hogy minket betegeket tudjanak kezelni. Bár minden orvosi kezelés ilyen színvonalú lenne, mint Önöknél a rendelőben, akkor nem itt tartana az egészségügy.”
Molnárné Kovács Csilla

„A legtökéletesebb fogászati kezelést kaptam Dr. Bévárdi Réka doktornőtől és az Egressy Dental csapatától. Alapos, szakmailag felkészült csapat. Mindig vidám és kedves a személyzet. És ami nagyon fontos, fájdalommentes volt minden beavatkozás. Egyszóval, tökéletes fogászat! Csak ajánlani tudom!”
Kovács-Szepesvári Adél

„Több éve ide jár az egész család. Több fogorvosnál is jártunk az Egressyben (Dr. Bévárdi Réka, Dr. Varga Péter), de mindenkiről azt tudom elmondani, hogy lelkiismeretes, kedves és jó munkát végez.”
Andreas

    Jelentkezzen be most a +36 70 381 5871 vagy +36 70 595 5524 számok valamelyikén, vagy kérjen visszahívást tőlünk online az alábbi adatok kitöltésével.






    KapcsolatfelvételHírlevélküldésKülönleges akció, ajanlat küldése

    Az adatvédelmi nyilatkozat itt ​olvasható.